Jamaica szigete sokkal nagyobb hatással volt a világra, mint amit egy 3 milliónál kevesebb lakosú országról el lehet képzelni.

A 17.században Jamaica volt a kalózok világának központja.

Amikor Port Royal lett a főváros Henry Morgan kapitány vezetésével a kalózok legyőzték a spanyolokat, és a sziget gazdagabb lett, mint bármelyik európai kereskedelmi központ. 1692-ben Morgan halála után négy évvel egy földrengéskor Port Royal-t elnyelte a Karib tenger. Ami máig megmaradt belőle az JAMAICA.

A lázadó szellem

A lázadásra való hajlam mindig is központi szerepet töltött be a jamaicaiak életében. Itt élt Nanny, aki nő létére az 1738-as rabszolgafelkelés éllovasa volt ; Marcus Garvey, a feketék első prófétája az 1920-as években, aki óriási lépéseket tett, hogy a fekete rabszolgák visszatérhessenek Afrikába; és Bob Marley, aki zenéjével a globális békét és harmóniát akarta elősegíteni.

Jamaicát őslakosai, az Arawak indiánok "A források szigete"-nek hívták.

Itt vannak a biztonságot nyújtó áthatolhatatlan hegyek, ahová a rabszolgák menekültek, miután segítették a spanyolokat a Britek elleni háborúban, és az angolok elfoglalták a szigetet 1655-ben.

Ők voltak a Maroonok, egy gerillaközösség, akik az Angol gyarmatosítás ellen harcoltak.

Amikor később a béke megalapozódott, a Maroon-ok autonóm köztársaságot hoztak létre Portland-ben és Trelawney-ben, a sziget nyugati részén.

Moore Town-ban kiáltották ki, ahol a Maroon királynő, Nanny meghalt.

A Jamaica-i lakosság mindig kitartó volt. Az Arawak indiánok például mindig visszaverték a többi szigetről invázióval fenyegető kannibál népeket.

Jamaica még Arawak sziget volt, mikor Kolombus a 15.században felfedezte: " a legtisztább sziget, amit ember eddig látott; a hegyek mintha megérintenék az eget" - mindenesetre máshogyan érezte, mikor a negyedik útján volt az új világba. Kolumbus-t egy vihar partra vetette, hajója zátonyra futott és megtelt vízzel. Több mint egy évig volt a szigeten, mire megtalálták.

Később az Arawakok spanyol rabszolgák lettek, brutálisan megkínozták őket, a többséget pedig "csupán szórakozásból" lemészárolták.

1655-re, mikor az angolok elfoglalták a szigetet, az Arawakok teljesen kipusztultak.

Az 1692-es földrengés nagy csapás volt a kereskedőknek. Azoknak a jamaicai telepeseknek is szerencsére volt szükségük, akik legálisan próbáltak kereskedni. Felfedezték a cukrot, ami Kolombus ottjárta óta a legkelendőbb árucikk volt a piacon. A cukornád ültetvényekkel sokat kellett foglalkozni, úgyhogy rabszolgákat kellett bevinni az országba. Jamaica ebben az időben fontos rabszolga kereskedelmi központ volt. A rabszolgák általában hadifoglyok voltak vagy Afrikából behozott négerek.

A jamaicaiak helyzete nyugtalanító volt, az összes pénz a fehér telepesekhez vándorolt.

A rabszolgalázadások egyre gyakoribbak lettek, és trópusi járványok tomboltak. A hurrikánok letarolták az ültetvényeket, és a földrengések sem voltak ismeretlenek az ott élőknek.

A rabszolgaságot végleg 1838-ban törölték el. Az 1860-as években kereskedelmi szerződést kötöttek Indiával és Kínával, (- az indiaiak előszeretettel vették a Ganját).

Az 1880-as évektől egy új időszak következett a mezőgazdaságban, mely felváltotta a cukornád-termesztést, és a banántermesztés került előtérbe.

1907-ben egy óriási földrengés majdnem egész Kingstont a földdel tette egyenlővé. A gazdaság később helyre jött és a következő ilyenfajta problémára csak az 1930-as években került sor, - a gazdasági világválság hatását Jamaica is megérezte.

A 20-as évek kétoldalú politikája

A 20-as éveket a kétoldalú politika jellemezte - a Jamaicai Demokrata Munkás Párt (JLP) Alexander Bustamente vezetésével és a Nemzeti Párt (PNP) Norman Manley vezetésével - akik a függetlenséget elérték 1962 augusztus 6.-án.